Missziós napok Telekgerendáson

Az elmúlt esztendőben elindított jó gyakorlatot folytatva másodízben rendezték meg Telekgerendáson 2009. április 24. és 26. között a „teleki családi napokat”. A Liptákné Gajdács Mária evangélikus lelkész vezetésével formálódó evangélikus gyülekezet tagjai, civil szervezetekkel összefogva, komoly áldozatvállalással készítették elő és bonyolították le a hétvége alkalmait.

Gazdagító élményben lehetett részük mindazoknak, akik bekapcsolódtak a környező gyülekezetek lelkészeinek és ifjúsági együtteseinek közreműködésével, illetve a helyi szlovák klub bevonásával életre hívott programsorozatba. Gyermekek és felnőttek, sportot kedvelők és zeneszeretők, elcsendesedni vágyók és az irodalom iránt érdeklődők egyaránt válogathattak a gazdag kínálatból. Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke és Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő a rendezvény első napján találkozott a helyi gyülekezettel.
      A múlt század derekán az állami gazdaság köré szerveződött településen sokáig az általános iskolában tartottak istentiszteleteket. A rendszerváltozást követően az önkormányzat által adományozott telken 1992-re épülhetett fel az evangélikus templom. A kerület elnöksége is hangot adott abbéli örömének, hogy mára a közösség önállósulása és a presbitérium megválasztása került napirendre. A gyülekezet lelkésze utalt arra, hogy a másfél évtizede elvetett mag kezdi meghozni termését: idén négy fiatal és három felnőtt konfirmált a gyülekezetben.
      A kötetlen fórumbeszélgetést evangélizációs alkalom követte Gáncs Péter igehirdetési szolgálatával.

Megjelent: Evangélikus Élet, 74. évfolyam 18. szám – 2009. május 3. 4. o.

Menü

Validálás

Valid XHTML Strict | CSS