„Körülveszel a szabadulás örömével”

Szenvedélybetegeket segítő klubot adtak át Szarvason

„Fantasztikus lehetőség, amikor az ember nem egyszerűen a körülmények szorongatását érzi, hanem azt tapasztalhatja meg, hogy a szabadulás öröme körülveszi, és betölti az életét. Azt kívánom, hogy akik ebben a klubban otthonra találnak, valóban ezt az örömöt éljék át, és sugározzák tovább napraforgóként majd mások felé is” – fogalmazott Gáncs Péter püspök Szarvason, a szenvedélybetegek megsegítésére létrehozott Napraforgó Második Esély Klub 2010. január 21-i átadásán és felszentelésén. Az ünnepségen a Déli Egyházkerület lelkészi vezetője mellett dr. Kiss-Rigó László szeged–csanádi római katolikus megyés püspök is köszöntötte az egybegyűlteket, és megáldotta az új központot.

Ahogyan Lázár Zsolt igazgató lelkész beszámolójából kiderült, az Ótemplomi Szeretetszolgálat immár tizennyolc éve végzi munkáját Szarvason. Kezdetben főleg az időseknek nyújtottak segítséget, később a fogyatékkal élőkkel bővült az ellátottak köre. 2007-ben a város önkormányzatával megkötött ellátási szerződés keretében egészülhetett ki a segítségnyújtás a szenvedélybetegek között végzett szolgálattal.
      E munkaterületnek igen komoly hagyományai vannak az egyházközségben, hiszen a Középhalmi Evangélikus Misszió Alapítvány szintén 1992 óta működik itt, hasonló célkitűzéssel. Vezetője a fáradhatatlan dr. Sárkány Angyal nyugalmazott addiktológus szakorvos, akinek javaslatára választották maguknak vezérigéül az újonnan megalakult segítő klub munkatársai a 32. zsoltár hetedik versét: „Te vagy az oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével.”
      A klub február 1-jén kezdi meg működését. Alapvető feladata, hogy a problémáik elől az alkohol, a drog vagy éppen a játékgépek rabságába menekülő szenvedélybetegeknek segítsen megszabadulni függőségeikből, javítson egészségi állapotukon. Ehhez egy százötven négyzetméteres épületrészt újítottak fel és alakítottak át a Tessedik Sámuel Népfőiskola épületében. Három szakember várja majd mindazokat, akik szeretnének változtatni az életükön, s ehhez elfogadják a segítséget.
      Az átadáson az egyházi vezetőkön kívül köszöntőt mondott még Babák Mihály, Szarvas város polgármestere, országgyűlési képviselő, Buda Annamária, egyházunk országos irodája diakóniai osztályának vezetője, valamint Domokos László országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke.
      Az ünnepi felszólalásokat követően Szabó Szilvia, a szolgálat vezetője mutatta be az felújított épületrészt a jelenlévőknek.

Megjelent: Evangélikus Élet, 75. évfolyam 5. szám – 2010. január 31. 1&3. o.

Menü

Validálás

Valid XHTML Strict | CSS