Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap

2Thessz 3,6–9 exegézise

A levél tulajdonképpeni mondanivalója már lezárult. A 16–18. versek köszöntése és áldása már közvetlenül az 5. verset követően elhangozhatott volna, itt azonban még egy váratlan, ám igen komoly figyelmeztetés található: „Mert halljuk, hogy némelyek haszontalan dolgokat művelnek” (11. vers). Talán éppen most érkeztek meg azok a hírek, melyek a levélírót arra késztetik, hogy azokra válaszként már az első levélben is érintett kérdéseket még egyszer, most már nagyobb nyomatékkal tárgyalja. Az is lehetséges azonban, hogy Jézus három szolgája (lásd 1,1) e hírekről már a levél írásának kezdetekor értesült, s annak kifejtése csak azért került a levél végére, hogy a kérdés ezzel még inkább hangsúlyt nyerjen.
      Az eddigiek során a gyülekezet egészéről volt szó. Ez a probléma viszont elsősorban csupán „némelyeket” érint és csak közvetve az egész gyülekezetet. Mindenesetre az a megfogalmazás, amit itt találunk, az egész gyülekezetet felelősséggel ruházza fel. A levél nem azt mondja, hogy „némelyek közületek”, hanem ezt: „némelyek közöttetek” (lásd 11. vers). Az Újszövetség számára a „gyülekezet” soha sem csupán keresztyének sokaságát jelenti. A „gyülekezet” egy test, melyben egy beteg tag azonnal megkárosítja a többit is.
      A gyülekezeti életre vonatkozó intéseknél már 1Thessz 5,14-ben is szerepelnek az ún. „tétlenek”, akiket helyre kell utasítani. A 7. versben szereplő (ἀτακτέω) ige nem egyszerűen tétlenkedést jelent, sokkal inkább valamilyen rendel(kez)éstől való eltérést, egy bizonyos rend elhagyását. A görög idealisztikus gondolkodás kapcsolódik itt össze az istengyermekség méltóságának félreértésével. Egyesek, mint Isten „örökösei” túlságosan jelentéktelennek, alantasnak tartották az olyan időtöltést, mint amilyen a kétkezi, fizikai munka.
      Pál ezzel szemben Kol 3,3-ban kifejti: a mi életünk Krisztussal együtt el van rejtve Istenben, s meg is kell maradnunk ebben az elrejtettségben. A dicsőségben való kinyilatkoztatott lét majd csak a parúziával jön el. A „tétlenek” éppen ebből az elrejtettségből akartak kitörni, nyilvánosan érvényre juttatva az új élet dicsőségét. Az apostol határozottan kimondja: földi életünkben a kenyér és a munka isteni rend alapján elválaszthatatlanul egybe van kötve. Ha pedig a gyülekezet alapítói, mint Krisztus követei, alávetik magukat ennek a törvénynek, akkor a gyülekezetben sem élhet senki „tétlenül”.
      „Nem azért, mintha nem volna meg a jogunk erre” – Pál hasonlóképpen érvel 1Kor 9,3–14-ben és 2Kor 11,7–10-ben is. Az apostol magatartása példaértékű a görög világ számára, Jézus követeinek azonban lehetőségük van arra, hogy más körülmények között igehirdetői szolgálatukban egyszerre megtalálják azt az élethivatást is, amely megélhetést biztosít a számukra.

Megjelent: Lelkipásztor, 1997/9. 350. o.

Menü

Validálás

Valid XHTML Strict | CSS