Két kép a békéről

„Törekedj békességre, és kövesd azt!” (Zsolt 34,15)

Két festőt egyszer arra kértek, fessenek olyan képet, amely érzékletesen mutatja meg, hogy mit is jelent számunkra a béke. Az első festő egy csodálatos tájképet készített. Csendes vizű tó volt rajta látható, a part mentén dús lombkoronájú fákkal, az égen sokféle, csodálatos színekben pompázó madárral. Kicsit odébb, a zöldellő réten bárányok legeltek, mellettük pásztor muzsikált egy furulyán nagy nyugalomban. Ezen a képen valóban minden békét és nyugalmat árasztott, minden zavartalannak és felhőtlennek tűnt, nagyon barátságos, kedves, tulajdonképpen idilli megfogalmazása volt ez a békének.
      A másik festő ezzel szemben nagyon zavarba ejtő képet festett. Első látásra úgy tűnt, mintha nem értette volna meg a feladatot, amivel megbízták. A festmény egy viharos tengeröblöt ábrázolt. A mélység sötét vizei hatalmas hullámokban törtek a felszínre, fölöttük viharfelhők, melyek mögött ijesztő villámok írtak félelmetes jeleket az égre… Hogyan fejezhetné ki mindez a békét? Amikor megkérdezték erről, a kép készítője így válaszolt: Nincs ebben semmi érthetetlen. Én Isten békéjét festettem meg. Hiszen a kép közepén látható egy hatalmas sziklatömb, és ennek a sziklának egy kiszélesedő hasadékába – mindenki láthatja – behúzódott egy sirály. Egy oltalmat nyert madár, amely egészen nyugodt; nem háborgatják a tajtékzó hullámok, nem fenyegeti többé a körülötte tomboló vihar. Vagyis ebből a képből bárki megértheti, hogy mit jelent a külső viharok ellenére megélt belső béke.
      A külső viharok ellenére megélt belső béke. Mintha ez tükröződne az év igéjét magában foglaló 34. zsoltárból is. Felirata szerint ez a zsoltár Dávid imádsága, méghozzá abból az időből, amikor Dávid még fiatal emberként Saul haragja elől volt kénytelen menekülni. Mennyi vihart, békétlenséget, féltékenység szülte erőszakot kellett megtapasztalnia: Saul gyűlöletét, melynek során a király attól sem riadt vissza, hogy az életére törjön. Menekülését a királyi udvarból, kényszerű elválását legjobb barátjától, Jónátántól; annak megtapasztalását, hogy egyik pillanatról a másikra földönfutóvá, otthontalanná, hazátlanná lett. A királyi udvarból először a nóbi szentélybe, majd Gát királyához menekül, de miután itt sem talál oltalmat, végül az Adullám-barlangban keres menedéket. Talán némi vigasztalódást adhatott neki az a körülmény, amiről a Szentírás így számol be: „Odasereglett még hozzá mindenféle elnyomott, eladósodott és elkeseredett ember, ő pedig a vezérük lett.” (1Sám 22,2) De mintha még ez a mondat is inkább azt húzná alá, hogy itt egy viharvert, üldözött, kitaszított emberként áll előttünk a fiatal királyjelölt, Dávid. Az a Dávid, aki most mégis Istendicséretet, békedalt, hálaéneket zeng ebben az imádságában. Micsoda kontraszt, miféle érthetetlen ellentmondás ez? Csak az imént felemlített festő látásával érthető magatartás, ami a viharok ellenére megélt belső béke egyik szép bibliai példájaként áll előttünk. Mi már ennél sokkalta kisebb megpróbáltatások esetén is talán rég panaszdalt zengenénk – ő dicsőítő énekben ad hálát a megmenekülésért. Én azt hiszem, ilyen helyzetben nagyon könnyen elcsüggednék, letörnék – ő hittel és Istenre hagyatkozó bátor bizalommal így fogalmaz: „Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.” (19)
      Törekedj békességre, és kövesd azt! Egy új naptári év kezdetén bennünket is, ma is tanít ez a rövid zsoltárvers. Megszokott, berögzült sémáinkból akar először is kimozdítani. Hiszen mi többnyire abban gondolkozunk, arra várunk, hogy elérkezzen egyfajta külső, zavarmentes állapot, és akkor majd belül is lenyugszunk, akkor majd a lelkünk mélyén is megbékélünk… Talán. Isten igéje ma arra tanít, hogy ez a folyamat éppen fordított: vagyis a külső viharok ellenére is megélt belső béke tud kifelé sugározni. Sőt, valójában csak ez képes hatékonyan munkálni a külső békességet is. Az előttünk álló hónapokban is elérnek majd minket bizonyára különféle feszültségek, gondok, problémák és viharok. De tudhatjuk, hogy gondviselő Urunk meg tud és meg akar tartani mindezeken keresztül is, és munkálni akarja bennünk a belső békét. Sőt, a benned munkált belső békét szeretné felhasználni mások megbékéltetéséhez is.
      Törekedj békességre, és kövesd azt! Érdekes jellemzője ennek a mondatnak, hogy benne az igék felszólító módban állnak. Törekedj és kövesd! Vagyis nem csupán új szemléletre tanít Isten igéje, nem csupán arra bátorít, hogy várjuk a békét, de feladatot is ad, méghozzá az év minden napjára. Hiszen Urunk nem akar bennünket passzivitásban hagyni, minket is be kíván vonni békességet teremtő munkájába. Minket is eszközeiül szeretne használni a békéltetés szolgálatában. Ettől még nem válik az ember érdemévé a békesség, de ott rejlik a mondat mélyén az ígéret, hogy részese lehetek a békének: rá lelhetek, vagy maga a béke találhat rám, munkálhatom és maga a béke munkálhat bennem – mindenesetre aktivizál, lendületbe hoz, kimozdít a komfortzónámból ez a felszólítás. És persze beleérthető mindebbe az is, hogy vágyakozzál a békességre, ne mondj le róla, reméld és vedd komolyan, hogy akár minden ellenkező látszat ellenére is létezik, és neked közöd lehet hozzá. Mindezt azzal a kitartó Istenre hagyatkozással, ami Dávidra is jellemző volt ott az Adullám-barlangban. Vagy még inkább Jézus szavát komolyan véve: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek!” (Mt 5,9) Aztán a Zsidókhoz írt levél intését is emlékezetünkbe idézve: „Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre…” – fogalmazza meg a levélíró. (Zsid 12,14)
      Törekedj békességre, és kövesd azt! De vajon hol, kinél találhatjuk meg ezt a valódi, hamisítatlan békességet? Mert hát ki ne vágyna rá? Könyvtárakat lehetne megtölteni az olyan könyvekkel és útmutatókkal, amelyek a békességhez vezető út megtalálását ígérik. Békeszerződésekről, emberi jogi nyilatkozatokról, biztonságpolitikai intézkedésekről gyakran hallunk a híradásokból. Ugyanakkor Isten igéje arról üzen, hogy a valódi békét nem lehet különböző emberi technikákkal, gazdasági, politikai, szociológiai vagy pszichológiai eszközökkel elérni. Augustinus így szólítja meg Istent Vallomásaiban: „Nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik benned”. És János evangéliuma szerint hogyan fejezi be igehirdetéseit Jézus? Így szól tanítványaihoz: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Jn 16,33) Igen, a valódi békességet, az örök életre szóló békességet csak Jézus Krisztus adhatja meg nekünk. Ő az, akinek már születése bejelentésénél is így szólították meg a pásztorokat a mennyei seregek: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” És Jézus később is ennek a békességnek az örökségéről beszél tanítványainak, amikor ezt mondja: „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” (Jn 17,27) Aztán amikor feltámadása után megjelenik a tizenegynek, szintén így szólítja meg a félelemtől reszkető tanítványokat: „Békesség nektek!” (Jn 20,19) Mert Isten őbenne nyújtott békejobbot az emberiségnek, és ez az örök időkre szóló békekötés a golgotai kereszt eseményében történt meg. Megváltásunk eseményében. Jézus a saját békességét adja, amely megbékélést jelent Istennel, megbékélést jelent embertársainkkal, önmagunkkal, de örök harcba állít bűneinkkel, Isten elleni lázadásunkkal, engedetlenségünkkel. Lehet, hogy ma még rejtett békesség ez, amiből csak a hit szemüvegén keresztül látunk valamit. De itt van, közöttünk van, elkezdődött a békesség uralma a világban. Elkezdődött, hogy egyszer teljességre jusson. Elkezdődött, s folytatódik emberi szívekben: ott, ahol Istennel kell és lehet megbékélni. És ezt a lehetőséget Isten éppen Jézus Krisztusban nyújtja felénk. Ezért, Kedves Testvérem, ha nem látod, nem tapasztalod magad körül és magadban a békességet: tekints őrá, a békességet hordozó és békességgel szenvedő Jézusra – benne keresd, benne megtalálod a békességedet.
      Törekedj békességre, és kövesd azt! A sziklahasadékban oltalmat találó sirály képe szép illusztrációja a külső vihar ellenére is megélt belső békének. Mégsem mehetünk el szótlanul mindazok szenvedése mellett, akik üldöztetés, háború, erőszak, betegség vagy bármiféle szerencsétlenség miatt élnek át fájdalmat, szenvednek el békétlenséget ma is. Krisztus-követésünk és a békére való törekvésünk része kell, hogy legyen a külső békéért való könyörgés és munkálkodás. Kérjük Istent, és a magunk helyén tegyünk meg mi is mindent azért, hogy a háborúk által felperzselt városokat, az elhagyatott romokat, a terrortámadások robbanásaitól visszhangzó utcákat, a családon belüli erőszaktól hangos otthonokat, a hatalommal való visszaélések helyszínéül szolgáló munkahelyeket és nem utolsó sorban a torzsalkodásoktól feszült gyülekezeteinket, egyházunkat is a békétlenség helyett minél inkább Krisztus békéje hathassa át. A megbékélés Istennel és emberekkel. Hogy ne csupán a viharban elrejtőző sirály, de a csendes vizű tó, a zöld lombú fák, a réten legelésző bárányok és a muzsikáló pásztor képe is minél inkább valóság lehessen.

Elhangzott 2019. január 9-én, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalában, a Győr-Mosoni Evangélikus Egyházmegye LMK ülésén.

Menü

Validálás

Valid XHTML Strict | CSS