„Kérdezd meg előbb az Úr igéjét!”

„Kérdezd meg előbb az Úr igéjét!” (2Krón 18,4)

A napokban Adrian Plass brit író egyik előadását hallgattam az interneten, aki arra a kérdésre, hogy szerinte mi az alapvető probléma az egyházban és az egyházzal, a következő egyszerű kis történettel válaszolt:
      Egy gyülekezetben éppen aktuálissá vált egy új templomi szőnyeg vásárlása. A gyülekezet lelkésze gyorsan utána is nézett a kínálatnak; kiderült, hogy momentán kétféle szőnyeget lehet kapni a boltokban: kéket és pirosat. A lelkész kéket akart. Gyorsan össze is hívott egy olyan gyülekezeti kiscsoportot, amelynek tagjairól feltételezte, hogy egyet fognak érteni vele. Három hívő testvért. Össze is ültek immár négyen, és hamar megalapították a gyülekezeti szőnyegvásárló bizottságot, amelynek az volt a feladata, hogy eldöntse, kék vagy piros szőnyeget vásároljanak. A lelkész elő is terjesztette javaslatát: „Szerintem a kék lenne a legmegfelelőbb választás, mivel a kék az igazán szép, sőt talán a legszebb szín. És ti mit gondoltok” – kérdezte a többiektől – „mert szerintem mindenképpen a kéket kellene megvenni?!” A bizottsági tagok közül ketten azonnal egyet is értettek az előterjesztővel. De a harmadik azt mondta: „Az igazság az, hogy nekem a piros jobban tetszik. De várjunk csak egy percre! Keresztyének vagyunk, vagy nem?” „Persze” – válaszolt a lelkész. „Hát akkor” – folytatta a különvéleményt megfogalmazó testvér – „nem kellene előbb imádkoznunk?” „De igen” – szólt a lelkész. „Rendben, imádkozzunk.” És a lelkész hosszan imádkozott. Amikor befejezte, hirtelen egy hang hallatszott a mennyezet felől. És a hang így szólt: „Én pirosat akarok.” Erre a lelkész így válaszolt: „Ez három mellette, kettő ellene, úgyhogy kéket veszünk.”
      Plass szerint tehát ez az alapvető probléma az egyházzal, hogy jó esetben eleget teszünk a formai követelményeknek, de sokszor bizony kihagyjuk a számításból és/vagy nem vesszük eléggé komolyan a legmagasabb fórumot.
      „Kérdezd meg előbb az Úr igéjét!”
      Ennek igazságára döbbent rá annak idején Júda királya, Jósáfát is, aki nemcsak belülről szilárdította meg országát, hanem próbált békés kapcsolatokat kiépíteni az elszakadt északi testvéreivel is. A diplomatikus, békülési próbálkozásnak egyik fontos eleme volt az, hogy Izraellel közösen akartak fellépni az arámok egyik városa ellen. Ekkor jut azonban eszébe Júda királyának, hogy meg kellene kérdezni erről az Urat is. Sőt nem elégszik meg a négyszáz udvari próféta egyhangú biztatásával sem, hanem keresi azt a prófétát, aki többet, igazabbat szólhatna neki, mint ez a sok „látnok”.
      „Kérdezd meg…”
      Hiszen a kérdezés, mint magatartás már önmagában nyitottságot jelent, érdeklődést, tudásszomjat, a válaszok megtalálására való törekvést. Ha tudok kérdezni, azzal máris tettem egy lépést a probléma megoldása felé.
      Aztán a kérdezés alázatot is feltételez. Mert aki kérdez, az egyben kinyilvánítja azt is, hogy a válaszok rajta kívül találhatók, vagyis nincs nála a bölcsek köve, kész meghallgatni, befogadni, elfogadni a kívülről érkező feleletet.
      A kérdezés kapcsolatot is jelent. Párbeszédet, kommunikációt, Istenhez fűződő viszonyunkban imádságot, és az ő szavára-igéjére való odafigyelést, és annak komolyan vételét. Nem csupán imádságra nyíló száj, de nyitott fül és nyitott szív is kell az ő megkérdezéséhez.
      Mert ennek a mai, rövid igének a folytatása az igaz válasz forrását is megnevezi.
      „Kérdezd meg… az Úr igéjét!”
      Testvérek! Ma is Istennél van felelet életünk kérdéseire. Őhozzá lehet fordulni, tőle szabad és tőle szükséges segítséget kérni döntéshelyzetekben, válaszutakon. Nála olykor nem könnyen elfogadható, de mindig valódi, hiteles és javunkat szolgáló válaszokra lelhetünk. Egyszülött Fiában ő adott választ legsúlyosabb kérdéseinkre, a bűn és a halál kérdéseire is. Kegyelmes, mentő, örök életre szóló választ.
      „Kérdezd meg… előbb.”
      Gyerekkori csínytevéseim között tartja számon a családunk, hogy egy alkalommal hamarabb nyomtam meg nagyszüleim mélyhűtőjének leolvasztógombját, mint hogy megkérdeztem volna, hogy az mire is való. Megkérdeztem, de már későn.
      Ez az egyetlen, rövid kis szócska: előbb, a helyes sorrendre, úgy is lehetne mondani, a helyes értékrendre mutat rá. Hiszen, hogy hol is kezdem ügyeim intézését, az jelzi azt is, hogy mi a fontossági sorrend az életemben. Kinek a véleménye, válasza, útmutatása, szempontja az elsődleges?
      Jósáfát király – úgy tűnik – hamarabb mondott igent a közös ellenség elleni hadba lépésre Aháb királynak, mint ahogy kellett volna. Elhamarkodta a döntést. Utólag persze eszébe jutott, hogy épp az Urat nem kérdezte meg, de akkor már elkötelezte magát. És meg is lett ennek a tragikus következménye.
      Vajon a mi életünkben, a mi döntéshelyzeteinkben mi a bevett ügyintézési protokoll? Nem úgy vagyunk-e mi is sokszor, hogy talán túlzottan is lényegesnek vagy épp ellenkezőleg: indokolatlanul is lényegtelennek tartott ügyeinkben, döntéshelyzeteinkben egyaránt nehezen hajlik a szívünk az ég felé való tájékozódásra. Pedig ez a mai ige mint bátorítás azt az ígéretet is hordozza magában, hogy ha az Urat szólítjuk meg kérdéseinkkel, akkor útmutatást is fogunk kapni. Ha mindenek előtt őhozzá fordulunk, akkor az áldás sem marad el.

Elhangzott 2018. november 8-án, Budapesten, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériumának ülésén.

Menü

Validálás

Valid XHTML Strict | CSS