Ének a romokon

Advent 4. vasárnapja

Ézs 52,7–10

Örömhírt hozó lábak

A görög városállamokról feljegyezték, hogy a perzsák ellen vívott háborúk idején katonai futárok segítségével osztottak meg egymással stratégiai információkat, illetve az ütközetek kimeneteléről is az ő közreműködésükkel értesülhettek az otthon maradtak. E hírvivők legismertebbje minden bizonnyal az a hős futár, aki a marathóni ütközet győzelméről értesítette az athéniakat, miután futva tette meg a két helyszín közti negyven kilométeres távolságot. „Győztünk!” – kiáltotta, majd a kimerültségtől holtan esett össze.
      Bár a történet hitelességét többen kétségbe vonják, emlékére az újkori atlétikai versenyek és olimpiák sportszámává iktatták a mindmáig sokak által kedvelt maratoni futást.
      Advent negyedik vasárnapjának óegyházi igéje is egy örömhírt közvetítő futár érkezéséről beszél. Általa különleges, páratlan győzelem üzenete tart felénk. A sarut viselő hírhozó lába bizonyára bepiszkolódott már a pocsolyáktól és a hosszú út porától, a lejtős kanyarulatok sziklái, kövei talán fel is sértették, kisebesítették ezeket a lábakat. Közelebbről szemlélve nem is igazán futásnak, inkább sántikálásnak tűnhet az a mozdulatsor, melyről Isten igéje most mégis azt mondja, mily kedves és szép.
      És valóban az, hiszen az általa közvetített üzenetet régóta szomjazzuk.
      Az evangélium mindenkori futárainak áldott szolgálatáról fest elénk életképet a próféta. Ők valamennyien érintettjei az általuk továbbított mondanivalónak, s ez ugyanakkor mégsem róluk szól. Túlmutatnak önmagukon a több és nagyobb felé. Ahogyan a vasárnap lekciójában is olvashatjuk ezt Keresztelő Jánosról.
      Persze az örömhír további, más futáraival is találkozhatunk az evangéliumban: Fülöppel, aki Nátánaélnek számol be élete nagy találkozásáról (Jn 1,45); a samáriai asszonnyal, aki városa lakóit hívja a Jákób forrásánál megpihenő „idegenhez” (Jn 4,28–30); a királyi tisztviselő szolgáival, akik otthonról hozzák a boldogító hírt uruknak egy halottnak hitt gyermek gyógyulásáról (Jn 4,51); magdalai Máriával, aki a Mester feltámadásának csodálatos üzenetét viszi meg sietős léptekkel a tanítványoknak (Jn 20,18).
      Egyikük sem önmagáról beszél. Olyan reménységet közvetítenek mások felé, amely áldó hatalmak által bízatott rájuk, s amelynek lényegi üzenete ebben a két szóban válik megragadhatóvá: „Istened uralkodik!” (7. v.) Az Úr csodálatos tetteiről tanúskodnak e követek mind. Ahogyan énekeskönyvünk 134. éneke is szívünkre, nyelvünkre helyezi a bizonyságtétel szavát és dallamát: „Itt a drága idő, / Jön az Üdvözítő / Népe váltságára, / Boldogítására, / Hogy mentse a rossztól / És minden gonosztól.”
      Halld meg hát te is az örömhírt hozók szavát: minden ellenkező látszat ellenére sem hagyta magára Isten az ő népét, az első karácsonykor érted is emberré született a mindenség Ura!

Hangosan kiáltó őrállók, ujjongó romok

Merthogy Isten igéje értékeli azok helyzetét is, akikhez az evangélium követeinek küldetése szól. Milyen állapotban várja Jeruzsálem városa az érkező hírnököt? Romosan, betört kapukkal, kifosztva. Csupán őrállók vigyázzák a megcsonkított falakat. Önmagában vigasztalan, egyáltalán nem szívderítő látvány.
      Talán ráismerünk mindebből közösségi és személyes életünk vészjeleire: elhanyagolt templomfalakra, elfogyó gyülekezetekre, régóta nehézkesen működő szolgálati keretekre. Tágabb kitekintésben számot kell vetnünk demográfiai problémákkal, általános értékválsággal, szembesülnünk kell egyenlőtlen elosztásból, kulturális ellentétből, ökológiai krízisből fakadó zavarokkal, feszültségekkel, tragédiákkal. Szűk keresztmetszetben is van mit beismerni: elhibázott döntéseinket, zsákutcáinkat, kishitűségünket, Isten elleni lázadásainkat, bűneinket.
      Romok között élünk. Panaszkodva őrizzük a lepusztult falakat.
      Vajon ma végre megpillantjuk-e az örömhírt hozók láthatáron feltűnő alakját? Meghalljuk-e küldőjük nekünk is címzett, békességről és szabadulásról szóló üzenetét? Benne az értünk szegénnyé lett Király szólít minket is. Éltető, megmentő, irgalmas szavára hangos örömkiáltásba kezdhetnek az őrök, sőt ujjonghatnak a füstölgő romok.
      Mint ahogy a betlehemi Gyermek érkezése a te életed sivár, romos vidékeit is ígéretessé teszi. Ahol eddig panasz és sírás hangja hallatszott, ott mától hálaének zenghet. Kudarcaid, fájdalmaid, félelmeid salakmezőin egyedül az ő érintésétől sarjadhat hit és remény. Még a két nagy ellenség, a bűn és halál hatalma is megtörve, mert Krisztusban beteljesedett az ősi ígéret: „…visszatér az Úr a Sionra.”

Megvigasztal az Úr minden nép szeme láttára

Emberi vigasztalásaink legtöbbször erőtlenek, gyakran nem mentesek a közhelyes fordulatoktól sem. Isten vigasztalása egészen más. Lelkünk mélyére hatol, valódi gyógyulást hoz, a jövő felé fordít, földi pályánk hűséges betöltésére és örök életre nevel. Az Ige testté lételében mindez szemmel látható valósággá lett: „…vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium…” (Mt 11,5) Húsvét és mennybemenetel után pedig a Pártfogó, a vigasztaló Szentlélek munkájának köszönhetően állítja szolgálatba apostolait az Úr.
      Hiszen az ő vigasztalásának, új életet adó kegyelmének különös módszere, hogy egyszerre ad ajándékot és feladatot. Bátorító és erősítő szavának az is része, hogy szolgálatba állít. Tanúivá, követeivé, az örömhír hordozóivá akar tenni minket is. Azokhoz küld, akik még nem hallották az örömüzenetet, vagy nem olyan módon, ahogy az számukra bevehető volna.
      Vigasztaló szava most téged is arra hív, hogy „békességet, örömhírt és szabadulást” hirdess, tedd hallhatóvá és láthatóvá mások számára is a karácsonyi örömöt. Így lehetsz te is eszköze és munkatársa a „minden nép” szeme láttára munkálkodó Istennek.

Imádkozzunk!

Te életünk romjain kerestél meg minket, Urunk. Hozzánk küldött követeid által gondviselő szereteted örömüzenetét küldted el nekünk. Ne engedd, hogy magunkba fojtsuk, és így semmibe vegyük kegyelmedet, hanem tégy minket is karácsonyi bizonyságtevőiddé. Ámen.

Megjelent: Evangélikus Élet 80. évfolyam, 51–52. szám – 2015. december 20–27. 2. o.

Menü

Validálás

Valid XHTML Strict | CSS